Amikor ez az oldal létrejött, meglehetősen telítődtem a munkámmal. Meg voltam róla győződve, hogy tévedésből választottam ezt a szakmát. Egy olyan szakmát, amit nem lehet nem hivatásként végezni, ami rengeteg felelősséggel jár és nagyon kiszolgáltatott a körülményeknek.
Az építészetnek végtelen nagy az íve van, mind térben, mind időben. Leegyszerűsítve is, egy épület legalább 50 évre épül, és ahogy látjuk most, milyen tempóban változik körülöttünk a világ, olyan követelményeknek kell megfelelnünk, melyeket még nem is tudunk.
Emellett egy épület nem áll csak önmagában, van épített és természetes környezete is, melybe bele kell illeszteni. Sőt, társadalmi környezete, lakója és használója is van, ezzel együtt divatja, múltja és jövője.
Meg persze fizikai valója, szerteágazó műszaki háttere, mert még a legegyszerűbb követelményeket (állékonyság, biztonságosság, védelem, szárazság, egészséges levegő…) is sok-sok féle képpen lehet teljesíteni. Amögött a megjelenés mögött, amit érzékelünk, számtalan háttér műszaki megoldás bújik meg a talajmechanikától a tartószerkezeten, vízelvezetésen át az anyagok tartósságán, beszerzési forrásán át számtalan aspektus. És mindezt persze finanszírozni kell, és építészként ezt is egyensúlyban kell tartani a szükséges-elégséges mezsgyéjén. Hihetetlenül szerteágazó és összetett munka, mely mégis valahol egy szolgálat, hiszen az építtetői szándék a meghatározó.
Pályafutásom során a szakma széles mezőjét bejártam.
Kezdve az ipari épületek nagyléptékű, a fogyasztói társadalmat kiszolgáló, minden más értéket (környezeti, használói) értéket maga mögött hagyó szegmenssel.
Aztán találkoztam nyugati mintára épülő irodaházzal és óvodával, ahol megjelent az, hogy a használónak építünk, a legfrissebb trendek szerinti, inspiráló környezetet hozzuk létre, figyelembe véve az akadályozott helyzetben lévők igényeit is. Lehetett a színekkel, terekkel játszani és ötletelni, hogy a végeredmény, még ha gyerekcipőben járóan is, de megfeleljen a különböző zöld és emberközpontúbb minősítéseknek.
Beleláttam a szórakoztató szegmensbe is, ahol a fürdő kialakítása a szórakozásról, a közízlés és közigény kielégítéséről szólt, ahol törekedni kellett az értékek becsempészésére a kommersz megoldások közé.
A leglenyűgözőbb mégis a műemléki terület, ahol a nagy öregek, anyagszerű, bölcs munkáival lehet találkozni, és rá kell jönni, hogy mi ilyet már nem csinálunk. Annyira megváltoztak a megvalósítás körülményei, hogy még jó, hogy egyáltalán vissza tudjuk fejteni a józan-paraszti-ésszel készült megoldásokat. Igazi kézműves és élő munkák, minőségi anyagok, elképesztő tudás rejlik ezek mögött a megvalósulások mögött.
Ez is egyfajta luxus, mégis más az íze, mint a nagyüzemi szállodák külcsínre adó, szűk réteget kiszolgáló, trendi megoldásai.
Az jellemző szinte minden területre, hogy óriási a feszültség, nagy a felelősség, a szereplők úgy dolgoznak együtt, hogy valójában versengenek egymással, tolják át a felelősséget, és költségeket a másikra. Sok a nem szakmai teendő, de ha mégis adódik egy jó szakmai egyeztetése, az nagyon inspiráló.
A családi ház lépték ennél barátságosabb közegnek tűnik, viszont jobban kiéleződik a döntések súlya, melyek sokszor nem is építészetiek, hanem, jogi, pénzügyi, időbeli kérdések.
Esztétikáról, hagyományokról, közösségekről, tájegységekről, várostervezésről még nem is beszéltünk. Valamint a kivitelezési kérdésekről, anyaghasználatról, fenntarthatóságról, innovációról, technológiai fejlődésről.
Minden téma annyira érdekes, és olyan sok újdonságot, információt rejt, hogy nehéz fókuszálni a részletekre. Szeretnék mindent megismerni, és szakértőjévé válni, de ez képtelenség. Törekszem a konkrétumokra, a jelenre, és arra abba a lehető legtöbb megszerzett tudást bele tudjam tenni.
