Egyszer mesélte egy kedves ismerősöm, hogy évekig járt kirándulni egy helyen, és egyszercsak meglátott egy forrást, ami valószínűleg mindig is ott volt, de eddig sosem vette észre… mint a mesékben, hogy vannak láthatatlan dolgok amik csak akkor tárulnak fel előtted, amikor arra érdemes vagy, megérettél rá, vagy neked van vele dolgod. Kicsit olyan ez, hogy egy-egy könyv vagy film évekkel később más és más jelentéssel bír számodra.
Mindenesetre ez a történet akkor nagyon megfogott és átformálta a szemléletmódomat.
Igen, vannak dolgok és vannak lehetőségek, amik csak akkor tárulnak fel előttem, amikor arra már készen vagyok, vagy ha átfogalmazom, akkor a gondviselés azt adja elém, amire éppen szükségem van.
Így történt ez a Temperamentumok titkaival is. Waldorfos szülőként ismertem, hogy Rudolf Steiner az emberek személyiségtípusát négy féle temperamentumra osztja (kolerikus, szangvinikus, melankolikus és flegmatikus), melyek alapvetően meghatározzák az élethez való hozzáállásukat. A pedagógiában jól használható, hogy melyik gyerek “milyen” nyelven ért, milyen módon lehet kapcsolódni hozzá.
Azt is tudtam, hogy én kolerikus vagyok, mégis, mikor elolvastam a vékonyka könyvet, új színezettel gazdagodtam és adott egy újabb lépésnyi inspirációt.
A kolerikus ember mozgatója a véráram, a tűz, “Én” lénytagját nagy erővel és minden körülmények között érvényre akarja juttatni. (A többi temperamentum jellemző lénytagjai a fizikai, szellemi és az asztrál lénytagok)
A kolerikus típushoz kapcsolódni leginkább személyes tiszteleten és megbecsülésen keresztül lehet, azt követi, akinél ezt tapasztalja. (Szemben mondjuk más temperamantumoknál ahol a szeretet az empátia vagy a példamutatás a kulcs).
Tekintete a jövő felé néz, le akarja győzni az időt, tartós hatást akar elérni.
A kolerikus ember esetén nagyon fontos a ritmus, ahogy a szívdobbanás is ritmusos, hatással van az anyagcsere rendszereire is. Ideális hangszer lehet nekik a dob.
Habár ezek a jegyek emberi alaptónust adnak, mégis képesek szélsőséges esetben eltorzulni, és bizonyos veszélyekkel járnak: kolerikus esetében pl. hajlamos hirtelen haragra anélkül, hogy uralkodni tudna magán, vagy veszélyesebb esetben az a bolondság, amellyel egy különös célt akar követni.
Gyógyítani és kordában tartani úgy lehet hogy azt az erőt, mely bennünk van, olyan külsődleges tevékenységekbe csatornázzuk, melyeknek nem árt, vagy csekély erőfeszítéssel leküzdhető, mert így nem önmagunk felé fordítjuk.
Azért volt különlegesen érdekes ez az olvasmány, mert tudom, hogy általános, de szinte minden jellemző elemével kapcsolatban voltak konkrét megéléseim, tapasztalataim.
A hirtelen harag és felcsapó düh valami iránt vagy éppen a nagy lelkesedés és fellángolás velem van gyerekkorom óta. Azóta jobban kezelem, kevesebb dolog lobbant be, de például a párkapcsolatomban problémát jelent. Ugyanakkor azt is látom, hogy elpuhítottam az életemet, nem nagyon van olyan szegmense, ahová ezt az erőt be tudnám csatornázni.
A tisztelet és a megbecsülés: megvizsgálva valóban, legtöbb esetben azokhoz az emberekhez tudok jól kapcsolódni, akikre fel tudok nézni, azok vonzanak, akik vélt vagy valós módon letettek valamit az asztalra. Én is ezt várom el kíméletlenül magamtól.
Tartós hatás, különös cél, bolondság: ez volt a legmeglepőbb számomra, mennyire igaz. Mostanában megszállottan hajtott egy idea, mely eléggé eltávolodott a realitástól, sötét ködként lebegett körülöttem. Éreztem – érzem, hogy ez nem jó, de nem tudtam – tudok kislábani belől. (rajta vagyok, csak lassan megy). Egy idea a tökéletes univerzumról, ahol – hogy is fogalmazzak – minden az “ökoszorongás” ellentéte: igazságosság van, természetesség van, béke van. Társadalmunk, fogyasztási szokásaink, felfogásunk, pszichénk egészséges és együttműködő. Annyi kutatás és tudás van már az emberiségben, hogy ezeket megvalósítsa, olyan mintha a szándék kellene csak, és ez bennem megvan. Képesnek éreztem magam arra, hogy ezt megvalósítsam. De ez túl nagy teher – mármár bolondság, egy kolerikus jövőbe tekintő különös célja.
Segíti a saját magam elfogadását ez a tény, hogy ezt a hajlamot hoztam a temperamentumomból. Azt is látom, hogy a belső erőimet mennyire magam ellen tudom fordítani.
Ez a felismerés segít abban, hogy gyógyító törekvéseket tegyek, még ha ezek nagyon gyengéd lehetőségek is.
Be kell csatornáznom és használnom kell a fizikai erőmet, hogy ne magam ellen használjam. Erőt kell kifejtenem, nem kell mindig az asszertivitás, a kényelem, a puhaság. Oda kell tenni!
Milyen érdekes, hogy kb egy éve elmentem egy női szeánszra, ahol a nap végén egy dobos meditáció volt. Olyan szívbemarkolóan és zsigerileg hatott rám a sámándob hangja. Mási érzem az ereimben. a DOB – ugye?! Azóta rendszeresen igyekszem eljárni dobolni, januárban már vettem is egy saját dobot. Érzem, mennyire szükségem van rá. A dobból jövő erőre, és a ritmusra. Fantasztikus hatása van. (Köszönöm az élményt Papp Judit)
És a ritmus…
Ennek fontosságáról először anyaként hallottam, hogy a gyerekek az időt nem, de a dolgok egymásutániságát megjegyzik, és ez ad nekik biztonságot. Nekem is ez ad. Sőt, volt, hogy ez volt a túlélés záloga. Igaz nagyon eltolódva, mechanikus, gépszerű üzemmóddá vált. Ebből aztán kiléptem kb egy éve, de azóta sem állt helyre.
Törekednem kell rá, éreztem anélkül is, hogy olvasom, mennyire fontos ez az én temperamentummal. Voltam természetgyógyásznál (Kovács Eleonóra) étkezési tanácsért is, és abból fizikai szinten szépen kirajzolódott a vérszegénységem, gyenge gyomorsavam, a rendszertelen igénytelen étkezésről nem is beszélve. Abban bízom, hogy anyagcserém ritmusának rendezése kihat más életterületeimre is, jobban kézbe tudom venni a dolgaimat, jobban tudok fókuszálni, és meg tudom teremteni a “biztonságos” talajt a ritmusok által.
Nagyon lassan lépkedek az önmegerősítés útján. Minden apró segítség, melyet a gondviselés felém fúj, ad egy újabb löketet. Ez a kolerikus temperamentum fókusz is abban segített, hogy merjek ERŐT KIFEJTENI nem kell mindig az asszertivitás. Állítsunk fel bátran RITMUSOKAT, rendszereket, mert amúgy is abban tudok jól működni, és meg tudom találni ebben a biztonság – unalom skálán azt, amely nekem egészséges.
