Különleges minden olyan pillanat, amit önismerettel tölthetek. És ha ez két teljes nap, akkor egyenesen csoda.
Az ÉNIDŐ az évek alatt számomra teljesen átalakult, és folyamatosan fejlődik. Amikor ez a fogalom népszerű lett, még azt a PILLANATot jelentette, amikor a gyerekek nem nyitották rám a wc ajtót, vagy amikor elbújva előlük betolhattam egy tábla csokit, vagy az a ritka estét, amikor egyedül voltam a lakásban, és SENKI nem szólt hozzám.
Aztán azt a HAJNALI 5 óra körüli pár percet jelentette, mikor felkeltem, és megittam az első kávémat. Közvetlenül a napi őrület előtt. Fontos volt számomra, megadtam a módját: csak bambán bámultam ki a fejemből, és szándékosan nem gondoltam semmire. Aztán persze felpörgött az agyam, és újabb napot kellett várnom ezekre a percekre.
A gyereknevelést könyvből és az akkor induló kismamablogokból tanultam. Ha kellett volna, az elméletből biztosan ötösre vizsgáztam volna – a gyakorlatot hagyjuk… Kiváló elméletek szóltak arról, hogy MINDEN az ANYÁn múlik, kis hiba és a gyerek egész élete el van cseszve – pedig még meg sem született. Ennek hatására én is elkezdtem felfejteni, hogy miért vagyok ilyen “elcseszett”. Akkoriban az énidő azokat a gondolatokat jelentette, amikor a saját gyerekkoromat elemeztem.
Az önismerettel töltött idő igazi tartalma akkor született meg, amikor bekerültem az első pszichodráma csoportomba és megismerkedtem az ÉRZÉSekkel. Hogy vannak, hogy lehet velük bánni, meg lehet élni őket, árnyalni… szabadon felhasználni. Nem volt ez egyértelmű számomra, hiszen hosszú évek kemény munkája van benne, hogy elnyomjam őket.
Sőt az érzéseket kategóriákba is lehet sorolni: vannak az ÖRÖM, a BÁNAT a FÉLELEM és a HARAG érzései. Legalább 20-40 érzés tartozik egy ilyen kategóriába. Amikor ezt a blogot írom, akkor például ezek az érzések vannak bennem: tettrekészség, reményteliség, bizakodó, tanácstalanság, óvatosság, bizonytalanság, gondterheltség.
Szóval így alakult át az Énidőm, és ha magammal foglalkozom, akkor azonosítom az éppen felmerülő érzéseimet, elemzem a szituációt és tudatosítom. Ezzel igyekszem a nem működő mintából eredő viselkedésformákat átírni a számomra kedvező működési módra. L a s s ú és fáradságos munka ez, nehéz türelemmel vinni.
De hogy jön ehhez Mata Hari, a kurtizán kémnő? Aki az első világháború előtt nagy világutazó volt, otthonosan mozgott a legfelső elit köreiben? Aki szerette a luxust, a táncot, a testét, az Életet? Aki meg tudta emelni a saját értékét, titokzatos jelenséggé tudott válni és nem volt rest másokat a saját érdekei szerint használni?
Belebújva a bőrébe, alkalmam volt kipróbálni ezeket a szerepeket, letapogatni, én hogyan működöm ilyen szituációkban, hogy reagálok, mit érzek, mennyire megyek ki a komfortzónámból, és a legfontosabb, mit tudok magammal vinni ebből a tapasztalatcsomagból a jövőre nézve.
Hogy mire jutottam? Mata Hari versbe szedte nekem:
Bátor vagy és szép,
Nyitva az ajtó,
Csak be kell, hogy lépj!
Benned van az erő,
Hogy bármit elérj,
Hihetsz magadban, ne félj!
Prózai a valóság,
De a SZÍN a tiéd,
Töltsd meg varázslattal, amitől él.
A humor szexi,
Ne feledd, a sajátod
Ott van még, a fiókod mélyén!
